Töltődöm....

Így a tél vége felé elfogytak a tartalékaim.Mondhatni lemerültem mint egy akkumlátor :) Állandóan fáradt és nyűgös vagyok és ezt a gyerekek is érzik-és meg is sínylik sajnos.Kevesebb a türelmem,hamarabb felmegy a pumpám minden apróságtól...
De már jobb.Két nap alatt kiolvastam megint az Alkonyatot:) Apával ma vacsorázni mentünk,jó volt kettesben lenni,álmodozni,terveket szövögetni.Két hét múlva pedig irány Hévíz...végre egy kis kikapcsolódás ebben a komor télben.
De addig is tervezgetek...hogy mennyi helyre elmegyünk majd ha végre jó idő lesz...jaj csak már ott tartanánk!!!

Nagyon-nagyon várom már a tavaszt....

....és nagyon várok már valami mást is:) drukkoljatok...

Bürokrácia

Magyarázza már meg nekem valaki,hogy egy ismeretlen orvos,aki még soha a büdös életben nem látta a gyerekemet,fogalma sincs az állapotáról,a kezelése menetéről,szóval ez az orvos hogy a fenébe bírálhatja felül a fővárosi Ortopédiai Klinika egyik legjobb hírű szakorvosának a véleményét?????Mert én ezt nem értem.Van egy olyan sanda gyanúm hogy az egészségügyben zajló intézkedések nagy részét olyan emberek végzik akiknek halvány lila gőzük sincs az egészségügyben zajló folyamatokról,az ok-okozati összefüggésekről és úgy általában semmiről.
Mert ha én már másfél éve hordom a gyerekem Budapestre egy bizonyos orvoshoz aki időről időre megvizsgálja és megmondja mire számíthatunk,erről ad egy szakvéleményt akkor egy megyei főorvos anélkül hogy látná a gyereket simán alá fogja szignózni ezt a papírt?Komolyan mondom hogy nem értem.

Mindig hivatásomnak tekintettem az egészségügyet,általános iskolás korom óta az volt az álmom hogy benne dolgozhassak,hogy emberek közelében legyek,hogy segíthessek...de már kezdek kiábrándulni.A nagy papírhalmok mögött eltűnt a beteg és néha alig lehet megtalálni....mindent betemet az adminisztráció,a diagnóziskódok,a gépiesség,a túlhajszoltság.

Végtelenül szomorú dolog ez.Szomorú és dühítő.

Rendrakás Botond módra

Pakol,egész álló nap csak pakol,rendezkedik-sajnos mindent csak ki és szanaszéjjel:) Ha megkérem hogy csináljon rendet akkor csak néz rám nagy értetlenül mint akinek fogalma sincs a RENDRAKÁS mibenlétéről.A kedvencem azért a következő párbeszéd:
-Botond,mi van már megint a szobádban???
-Kupi.
-És ki csinálta a kupit???
-Én.
-És ki fog rendet csinálni???
-Barnus.

Ennyi.:)

Éldegélünk...

Hát,még szerencse hogy nem ígértem meg azt a szánkózást mert akkora hó azért nem esett hogy meg tudtuk volna valósítani:) De azért a napokban már kimerészkedtünk ebben a nagy hidegben is,jókat sétáltunk a friss levegőn.Tegnap Dédihez készültünk látogatóba de fél órával a tervezett indulás előtt Botond olyan bűzöset és hígat kakilt hogy úgy döntöttem kihagyjuk.Nem mertem vele úgy elindulni hogy nem tudom mi baja,rettenetesen féltem hogy ismét beleesünk a tavalyi hasmenéses-hányós vírusba ami akkor az egész családot ledöntötte a lábáról.Pont tegnap futottam össze az egyik asszisztensnő barátnőmmel,ő mondta hogy ismét rengeteg gyerek szenved benne a városban,érthető hát hogy bepánikoltam...Azóta-lekopogom-Botinak semmi baja,az étvágya jó,tejet,kakaót is iszik és ami a lényeg:hozza a szokásos formáját,rettentő eleven:D

Úgyhogy egyenlőre megnyugodtam.

Készülök ezerrel a farsangra,idén már Barnus is lelkes,tavaly még inkább nyűgnek tartotta a beöltözősdit,az álarcát is csak 5 percre tudtam ráimádkozni.Most lelkesen meséli hogy ki minek öltözik az oviban és naponta 5x kérdezi hogy mikor lesz már farsang:) Hála égnek roppant egyszerű dolgom van a jelmezek elkészítésével, Barnus Bogyó,Botond pedig Boribon szeretne lenni a nagy napon.A Bogyó jelmez legsarkalatosabb pontja a csigaház,ilyenkor irtó jól jön ha az embernek varrónő az édesanyja:) Így hát kiadtam a feladatot anyukámnak, nekem már csak egy hajpántot kell "felszarvaznom",egy kék felsőt és egy zöld nadrágot ráadnom a nagyfiúra -és már kész is vagyunk:)
Boti jelmeze még ennél is egyszerűbb lesz,barna nadrág,barna felső,barna hajpánt macifülekkel,barna álarc dekorgumiból-és persze az elmaradhatatlan piros lufi:))))

Amúgy szerintem én jobban izgulok mint ők:)

Annipanni,hull a hó!

Végre...nem úgy mint a hétvégén mikor még nézni sem volt jó az ablakból ahogy a szél ide-oda hordta a havat...nem.Most úgy esik mint a mesében.Olyan lassan,álomszerűen hullanak azok az apró pelyhek az égből,a lámpa fénye megvilágítja őket...két kicsi,boldog gyerekarc figyeli, orrát az ablaküvegnek nyomva és én odakucorodom melléjük hogy együtt bámuljuk a csodát.

Ma Barnus választhatott mesét,fülig érő szájjal hozta Marék Veronika könyvét a polcáról...
-Anya,ezt választottam mert kint is hull a hó!

És később is csak nézte,nézte az ablakból a hóesést és azt mondogatta hogy talán holnap végre szánkózhatunk!Hát nem mertem neki megígérni.

Társasjáték és kényszeresség

Ez a két szó az, amivel mostanában a legjobban jellemezni tudnám Barnust.A társasjátékozás karácsony óta nagy szerelem nála-akkor kapott 4 különböző fajtát, azóta állandóan azokkal akar játszani.Nem érdekli ha épp mosogatok vagy vendégünk van vagy lefekvésidő van.Ő játszani akar és MOST. Amúgy irtó ügyesen játszik, gyönyörűen számol, a szabályokat pár nap alatt teljesen megjegyezte-így a Bogyóbabócás társasnál már elő sem kell vennünk a játékszabályt, az összes rajzhoz tartozó utasítást (kimaradsz egy körből,lépj előre hármat stb.) fejből tudja.
Marika néni az oviban a múltkor azzal fogadott hogy Barnus szó szerint lecseszte az összes gyereket, kioktatta őket hogy "Ti nem is tudtok okosan játszani!" majd lesöpörte a bábukat mérgében a földre...na igen, akarat az van rendesen.Az óvónő ettől függetlenül azt is mondta hogy irtó eszes kis gyerek és a logikája fantasztikus.

Nagyon sokat játszunk a Coloramaval, azt is nagyon szereti, de most a "zsetonos" játék a kedvence.Ez egy Thomasos játék, hasonló a Figurix nevű játékhoz, 3 dobókockával kell játszani, aki előbb találja meg a kidobott kombinációt az gyorsan ráteszi a zsetonját.Akinek először fogy el a hat zsetonja, az nyer.Nos,tegnap először Barnus megvert ebben a játékban.Persze már eddig is volt hogy ő győzött de olyankor egy picit besegítettem én is-magyarán hagytam nyerni, hadd legyen sikerélménye.Tegnap már nem kellett hagynom.

Fantasztikus látni ahogy fejlődik, okosodik.Hihetetlen hogy már lassan négy éves lesz.Néha úgy érzem túl gyorsan megy az idő, jó lenne megállítani...

(A kényszerességről inkább majd legközelebb írok,ez a bejegyzés maradjon meg ilyennek amilyen.:))

Van ez így

Pocsék hetem volt.Magam se tudom miért de mire eljött a péntek olyan szinten magam alá kerültem hogy csak na.A lakásban kupi,a srácok a fejemrenőttek,Péter persze délutános,így volt olyan este hogy a gyerekek fél tízkor kerültek ágyba...Érdekes mód úgy este hatig semmi gond nem volt velük,de onnantól mintha kicserélték volna őket...pár óra alatt teljesen leszívták az energiáimat és rekedtre üvöltöttem magam.

Pedig amúgy nagyon jó kis hetünk volt...kedden Maszatoló klubban,szerdán Kerekítőn és könyvtárban, csütörtökön Csintekerintő gyerekkoncerten voltunk-szóval nem unatkoztunk.Ó  és persze vendégeink is voltak a héten:) Pénteken a kisebbik egyik keresztanyuja látogatott meg minket.Hosszú várakozás után első babáját várja, nagy boldogságban :) Neki öntöttem ki a szívemet,elzokogtam a sirámaimat miszerint pocsék feleség és főleg pocsék édesanya vagyok, a világon talán a legpocsékabb. Erre Ő olyat mondott nekem mint még soha senki-nevezetesen hogy neki én vagyok a példaképe,ő rólam vesz mintát,ő így szeretné majd nevelni azt a csöpp embert akit odabenn dédelget mint én a fiúkat...na,ekkor már a meghatottságtól potyogtak a könnyeim,mondtam is neki hogy ez nem ér,én épp belefulladni készültem a tömény önsajnálatba és akkor ő ilyen szépeket mond:) Mindenesetre azóta kicsit összekapartam magam és ez neki is köszönhető...jó hogy van Ő nekem!

Emlékezés

Vasárnap telefont kaptam egy sárvári édesanyától.Két hete szült,ikerlányokat,az egyikük kétoldali dongalábas.Próbáltam megnyugtatni,elmeséltem Boti történetét és közben feltolult bennem rengeteg emlék..hogy milyen nehéz volt az elején...a tényt elviselni hogy fáj neki....megfogni szoptatáskor úgy hogy neki is jó legyen...ezernyi banális apró kis dolog ami magától értetődő lenne ha...ha Boti nem lenne dongalábas. De az.És miközben emlékeztem, eszembevillant az a mondat,amit mint valami mantrát ismételgettem magamban az első naptól kezdve.Az hogy KÖSZÖNÖM.Istenem,köszönöm hogy csak ennyi baja van...köszönöm hogy ép az elméje...köszönöm hogy nem hiányzik semmije.

És azóta is ezt gondolom.