Ember tervez...

Nem bírok írni.Mostanában olyan sok rossz dolog történik velünk hogy bennem akad a szó,esténkét csak bámulok kifelé a fejemből és azon jár az agyam hogy mért van ez így...

Annyi de annyi mindent elterveztem a múltkori négy napos hétvégére ... Lángossütést Reniékkel,Ság-hegyi túrát,Dédi meglátogatását,meghitt estéket Apával,rengeteg játékot-kacagást.Ehelyett először csak az ügyeleten kötöttünk ki, majd a kórházban.

Péntek este már fájdította Barnus a hasát,de mivel mostanában mindig ezt mondja ha nem akarja megenni a vacsoráját így nem vettem túl komolyan.Szombaton már többször elmondta és háromszor volt rohanás a wc-re de még mindig csak egy kis gyomorrontásra gyanakodtam,este még megsütöttem két adag vaníliás kiflit is... Aztán szombat éjszaka üvöltésre ébredtem,görcsökben fetrengett az ágyában... Akkor más sejtettem hogy ez valami más lesz, nem egy egyszerű gyomorrontás.A pokoli éjszaka után pokoli nappal következett, már be is lázasodott és minden egyes mellékhelyiség-látogatáskor kínlódva sírt a wc-n ülve, annyira fájt a hasa.Éjszaka már együtt sírtunk, ő a fájdalomtól,én a félelemtől és a tehetetlenségtől... Reggel nem bírtam tovább, hívtam Apát hogy az éjszakás műszak után jöjjön haza és vigye el az ügyeletre.. Persze nem mondtak semmit,l ázcsillapítás, Smecta por, Normaflore... majd elmúlik.Pár óra múlva a fenekét töröltem ki mikor észrevettem hogy a kakija tele van friss vérrel... rohantunk hát vissza az ügyeletre, onnan Szombathelyre, gyerekambulancia, hasi uh, vérvétel, rektális vizsgálat, branül bekötése... és az én fiam tűrt és tűrt, egy hangos szó nélkül, komoly arccal végignézte még azt is ahogy megbökik majd össze vissza nyomorgatják azt a csöpp kis kézfejét.(Én majdnem sírtam...)

A hasmenés miatt a fertőző osztályra kerültünk, sikerült baba-mama szobát kérnünk és még fizetni sem kellett érte.(Bár totál nem érdekelt volna az sem ha kell mert mindenképpen ottmaradtam volna vele)Péter hazarohant a cuccainkért-mert elvileg csak vizsgálatra mentünk... -mi meg addig elfoglaltuk a helyünket.A következő négy nap eléggé összefolyik, sok infúziót kapott de másnapra már nem volt láza.A mosdóba rengeteget rohangáltunk, már amennyire lehet rohanni egy gurulni nem tudó görgős infúziós állvány társaságában... Sokszor sajnos nem is értünk ki időben, még szerencse hogy pár hónapja vettem Botinak bugyipelust így ezt a dolgot meg tudtuk oldani... Megjegyzem volt olyan nővér aki a pelus láttán kigúvadó szemmel kérdezte meg:ennyi idősen még pelenkás?????Mondtam neki hogy nem, csak hasmenéses... ezért vagyunk itt.(Ha esetleg addig még nem vette volna észre...)

A rettenetes-görcsös hasfájástól eltekintve Barnus iszonyú jól vette az akadályokat, egyszer sem hisztizett az infúzió vagy az egész napos ágyban fekvés miatt.Hála égnek volt tévé is így elég sokat néztük a Minimaxot, most kivételesen örültem hogy leköti:)Rengeteget társasoztunk és olvastunk és ugyanúgy énekeltünk esténként mint itthon.. ha más nem is,ez az egy jó volt az egészben... Kicsi fiam utolsó este meg is jegyezte :
Anya,én nem akarok innen hazamenni mert itt mindig együtt lehetünk!
:)

Csütörtökön végül, eredmények nélkül ugyan de hazajöhettünk... véres széklete már nem volt, ritkábban kellett  vécéznie és lázas sem volt, a kedve pedig visszatért.Majdnem megzavarodtam hát mikor csütörtök délután háromszor láttam ismét vért a kakijában...:( Pénteken végül meglett az eredmény, szalmonellás.Hogy mitől, fogalmunk sincs.Tojást, húst azon a héten nem evett, a környezetünkben senki nem beteg.Azért ettől a diagnózistól totál kész lettem, egész délután a lakást fertőtlenítettem...Végül a véres széklet miatt kapott antibiotikumot, erre tegnap dél óta ismét lázas.. állandóan...

Most itt tartunk, a hasmenés még megvan, továbbra is pelenkázom, ő üvölt mert a feneke már nem is piros hanem vörös+hamarosan várható hogy felébred és jön egy újabb adag Nurofenért... Holnap ismét elviszem dokihoz mert egyre jobban aggaszt ezt a fránya láz... közben imádkozom hogy Boti el ne kapja tőle...és próbálom tartani magam mert muszáj, most nem zuhanhatok bele az önsajnálatba....A legrosszabb pedig látni a kis vékony csontos testét,hisz eddig is olyan vékonyka kisfiú volt de most...több mint másfél kilót fogyott mire hazajöttünk a kórházból,szerintem most más két kiló felé járhatunk...Négy és fél éves és 13 kg...:(

Annyira de annyira szeretem...:(

Négyésfél és Majdnemhárom

Végre készült pár igazán jó közeli kép az én egyetlen Nagyobbikomról.Pedig őt tényleg irtó nehéz fotózni mostanában,állandóan idétlen grimaszokat vág vagy egyszerűen csak elrohan :) De a múlt hétvégén eljött hozzánk egy kedves ismerősöm akinek egyik kedvenc hobbija a fotózás és csinált pár "lesifotót" a fiúkról.

Barnus,az én örök huncutom és Botond,akinek a szeme sem áll jól:)A képekért köszönet Sanyinak:)

Este jó

Mostanában az esti mese,fogmosás,ágybabújás,pusziosztás után kötelező program lett a közös ének.Persze amúgy is szoktunk énekelni de ez valahogy más.Általában ők szólnak utánam mikor kifelé megyek a szobából hogy: anya!!és az éneklés???És olyankor lekuporodok ott a kicsi gyerekszoba szőnyegén és énekelek.Aztán megérkezik Barnus,hozza a sárga takaróját meg a plüssbékáját és belekucorodik az ölembe,Botond pedig a kiságyban üldögélve kapcsolódik be ebbe a meghitt kis szertartásszerű párpercbe...

A repertoár nem túl széles de a Bóbita és a Lencsi lány mindig jöhet náluk:) Barnus nagy kedvence pedig az enyém is,Zelk Zoltán Este jó című verse...Most már együtt énekeljük és a végére elolvad a világ és vele az én szívem is:)

A másik kedvenc esti programunk a diavetítőzés,persze ez olyankor a legjobb ha Apa is itthon van.Érdekes egyébként de nekem a diavetítő szóról éppúgy az ősz jut eszembe mint a gesztenyéről,a sütőtökről,a vaniliás kifliről.Mert ezek mind ilyen őszi-téli dolgok,szívmelengetőek a nagy hidegekben.A diavetítővel szerencsénk volt mert anyósom megőrizte Apáék régi készülékét a hozzá tartozó diafilmekkel együtt.És még szívesen oda is adta:)De azért a diavetítőzés az ünnep ám minálunk!Amolyan reggeli fülbesúgós aztán egész nap arra várakozós.Aztán megvan már mindenkinek a kis munkája,én hozom a diavetítőt,Barnus a filmeket,Boti pedig az alátámasztásul szolgáló könyveket:)

A múltkor pedig megleptem a fiúkat,átrendeztem a nappalit és a függönyre kicsipeszeltem egy nagy fehér terítőt:az lett a vászon,a megfordított fotelok pedig a moziszékek:)No ez nagyon tetszett nekik-meg nekem is :)

Szóval este tényleg jó."Együtt lenni jó."

Őszi koszorú helyett:)

Tegnap végre elkészült az őszi koszorúnk:) Illetve mégsem,inkább csak "a" koszorúnk,hiszen túl sok őszies hangulata nincs.Nekem most mégis erre volt szükségem és a fiúk is imádják...persze végül nem mertem kívülre tenni így a bejárati ajtónk belsejét díszíti.Így legalább egész nap láthatom és nem kell azon filóznom hogy vajon megvan-e még...

A kiinduló alap egy kis csomag fa katicabogár volt amit muszáj volt megvennem a papírboltban....egyből eszembejutott hogy valahol láttam már egy gyönyörű katicás-szívecskés ajtódíszt...ez volt az:)Ugye milyen szép?Végül hiába jártam be a környékbeli virág és papírboltokat,nem kaptam sehol műmohát.Gondoltam akkor maradok a hagyományos koszorúformánál de abból meg vesszőt szerettem volna és olyat sem kaptam...na mérgemben lecsupaszítottam a nyári koszorúnkat, szétvágtam egy régi nyári trikómat, körbetekertem vele a koszorút, kartonból szíveket vágtam ki majd a katicákkal együtt a koszorúra ragasztottam.Ezután már csak a pöttyös szalag kellett rá és kész is volt.

És odavagyok érte,a szürke-piros színéért,a kockákért,a pöttyökért..az eddigi legkedvesebb koszorúm lett:)

Ma sírtam...

Hogy miért,az egyenlőre nem fontos.A lényeg,hogy mosogatás közben elkapott a végtelen önsajnálat és záporozni kezdtek a könnyeim...Csak Botond volt itthon velem mert Barnus Apával ovisfocira ment,ő pedig csendben(ha-ha) játszott a gyerekszobában.Majd egyszer csak felnéztem és ott állt a konyha ajtajában, engem bámult.
-Anya,mért sírsz?????
-Hát mert szomorú vagyok kisfiam...
-Ne légy szomorú,anyaa!
És elfutott.Azt gondoltam nem igazán érti még mi az a szomorúság és éppen ezért nem is hagy nyomot benne,nem rázza meg.Ezért aztán nagyon meglepődtem amikor kb 10 perc múlva kisomfordált és azt kérdezte:
-Anya,ugye már nem vagy szomorú????
És már nem voltam az :) Fél óra múlva újra megkérdezte...nem felejt,az én drága kincsem.Pont olyan mint én.

Én sem felejtek el soha,semmit.