Jól vagyunk.Túljutottunk azon hogy Boti is szalmonellás lett és két hétig küszködtünk a felhólyagosodott popsi rendbetételével,a lázzal,a hasmenéssel...túl a sokkon hogy nincs munkahelyem,nem tudok hova visszamenni ha Boti januárban betölti a hármat...túl az elfogadáson,hogy valamiért nem jelentkezett nálunk egy újabb kicsi élet...megértettem,elfogadtam,hiszem hogy mint mindennek, ennek is megvan az életben a maga oka..túl vagyunk az újabb sokkon hogy Boti nem járhat gyógytornára egy jó ideig mert a korai fejlesztés a közeli bölcsiben zajlik és oda pozitiv teszttel nem teheti be a lábát...az hogy esélyem sincs állás után nézni még talán hónapokig már meg sem viselt...Még mindig nem szobatiszta,oviba ezért nem mehet bármennyire is szeretne...bölcsibe pedig az ÁNTSZ nem engedi amit maximálisan meg is értek.Ez van.Sakk-matt.
Jól vagyunk.Várjuk a karácsonyt.Hetek óta nincs már bennem más mint elfogadás.Amit terveztem,terveztünk már nem számít.Egy dolog számít,hogy szenteste mind a négyen egészségesen állhassuk körbe és bámulhassuk a karácsonyfát amit előzőleg együtt díszítettünk fel...A sajátkezű ajándékok,a dekorációk kérdése sokadlagossá vált és nincs bennem harag.Amire lesz időm megcsinálom,amire nem azt elraktározom jövőre...a feladatok megvárnak,a gyerekeim nem.Jövő hétre mézeskalácssütést tervezünk,de már meg sem lepődök ha valami közbejön.
Meg különben is,mézeskalács nélkül is lehet szép a karácsony.
